Az 1800-as években élt itt egy remete, akit a falusiak gyakran felkerestek tanácsért. Volt egy szamara, amely naponta lement a Dunához, és a hátán lévő vödrökben önállóan vitte fel a vizet, illetve a falubeliek ajándékait a szerzetesnek. A legenda szerint a szamár egyszer vízbe fulladt, és mivel a remete hiába várta, ő maga is meghalt. A sötétbarna vulkáni kőzet (andezit, dácit és dácittufa) a helyszín eredetéről tanúskodik: a Szent Mihály-hegy a földtörténeti múltban a túlparti hegyvidékhez kapcsolódott, a Duna megjelenése előtt az itt emelkedő tűzhányó palástjának része volt. Aztán feltételezhetően egy hatalmas hegycsuszamlás bontotta meg ennek szerkezetét, és a jóval később erre forduló Duna a lassan kiemelkedő magaslatok közé fűrészelte be magát. A páratlan szépségű szoros éppen itt, a talpunk alatt a legkeskenyebb és a legmélyebb is egyben. forrás:
Innen már nem volt különösebb gond a Szent Mihály-hegy nyerge, majd a Hegyes-tetõ. A Julianus kilátóból ismét jó volt a messzeséget kémlelni, és a csaknem órás pihenõ sem jött rosszul. A kilátó alatt egy 120 km-es teljesítménytúra egyik ellenõrzõpontját építették éppen, az érkezõket dinnyével várták. A verseny kora reggel indult, és vasárnap délelõtt ér véget. Addig kell az indulóknak 4 km/órás átlagot menni, megállás nélkül, Dunán átkelve, több ezer méter szintemelkedést leküzdve. Kicsit szégyelltük magunkat, amiért egyáltalán szuszogni mertünk a kaptatókon, mert az semmi ahhoz képest, amit ezek a szent õrültek végigcsinálnak. Rajtuk kívül egyébként találkoztunk normális, egyszerû kirándulókkal is, akik lihegve araszoltak a kilátóhoz, amikor mi már lefelé mentünk. Zebegény nem volt nagyon messze, egy óra alatt leértünk. Útközben szép kilátás nyílt a Pilismaróti-öbölre, és látszott egy-két pusztulóban lévõ pihenõhely is. Egykor itt az Encián turisták tevékenykedtek, nem tudni, mi maradt meg ezen a szakaszon az õ kezük munkájából, majd egyszer kinyomozzuk.
Az 1800-as években élt itt egy remete, akit a falusiak gyakran felkerestek tanácsért. Volt egy szamara, amely naponta lement a Dunához, és a hátán lévő vödrökben önállóan vitte fel a vizet, illetve a falubeliek ajándékait a szerzetesnek. A legenda szerint a szamár egyszer vízbe fulladt, és mivel a remete hiába várta, ő maga is meghalt. A sötétbarna vulkáni kőzet (andezit, dácit és dácittufa) a helyszín eredetéről tanúskodik: a Szent Mihály-hegy a földtörténeti múltban a túlparti hegyvidékhez kapcsolódott, a Duna megjelenése előtt az itt emelkedő tűzhányó palástjának része volt. Aztán feltételezhetően egy hatalmas hegycsuszamlás bontotta meg ennek szerkezetét, és a jóval később erre forduló Duna a lassan kiemelkedő magaslatok közé fűrészelte be magát. A páratlan szépségű szoros éppen itt, a talpunk alatt a legkeskenyebb és a legmélyebb is egyben.